Ahogy a múlt héten kezdtem, az ma is igaz. Utálom a túlnövesztett és vízízű zöldségeket, utálom a beteg húst, utálom az adalékokkal megnövelt mennyiségeket. A húsfélékkel folytatom.

Gondolkodtál már azon, hogy minek a szalonnába, sonkába vagy kolbászba cukor? Merthogy benne van. És ez csak egy a felesleges anyagok közül. Ott van még egy rakás adalék, ami nélkül bármelyik házi hentes finomabb termékeket készít, mint a gyárak.

Egyébként a válasz nagyon egyszerű: a gyárnak az az érdeke, hogy ami lejön a futószalagról, az egyrészt legyen eladható. Az eladhatóságot egyértelműen az íz határozza meg, és ha sikerült egy akármilyen szétadalékolt recepttel beállítani az eladható ízt, akkor jön a következő szempont: maradjon változatlan. A gépek pontosan adagolnak minden hozzávalót, szóval a végeredmény sok-sok egyforma, ám a tökéletes recept keresése miatt alapból nem étkezésre való anyagokkal dúsított cucc lesz.

A kedvenc házi hentesem nem csak azzal érdemelte ki a „kedvenc” jelzőt, hogy alapból minden nagyon finom nála, de azzal is, hogy változtatott, ha kritikát kapott. A sonkaféléket sólében pácolta, ami a szárítás-tartósítás egyik formája, de ugyanakkor nagyon sóssá teszi a húst. Miután néhány alkalommal felemlegettem ezt, és valószínűleg más is hasonlóképp tett, ma már egyáltalán nincs nála túlsózva a hús.

A sok-sok adalékot látva a csomagolásokon arra következtettem, hogy ha jót akarok magamnak, akkor a lehető legjobban kiszorítom a bolti felvágottakat az étrendemből. Ugyanakkor beismerem, hogy szeretem a párizsit. Tudom, miből készül, de akkor is szeretem. Lehet olyat kapni, amelyben 40% körüli a hústartalom, úgyhogy többnyire ezt veszem meg, és próbálok nem foglalkozni azzal, hogy miből tevődik össze a maradék 60%.

Ellenben szinte minden más hústermék tekintetében a kistermelőket részesítem előnyben. A termékeik frissek, ízletesek, jók. Ha mégsem, az viszont látható rajtuk. A nyers hús színe eltompul, ha sokat áll az áru. Kolbász, sonka, szalonna, de még szalámi is vásárolható házilag készült változatban, és bár nem ragasztanak rájuk matricát az összetétellel, tökéletesen biztos, hogy kevesebb adalékot találsz bennük, mint a gyári termékekben. Lehet, hogy romlandóbbak is, de magadra vess, ha nem tudod meghatározni, hogy mennyit vegyél belőle.

Mindemellett felhívnám a figyelmed a „libamáj-átverésre”. Oké, elismerem, hogy nagyon finom tud lenni a hízott libamáj, de valahogy nehezen eszek belőle. Basszus, az egy beteg szerv. Ha bármely élőlénynek ennyire elhízik a mája, az halálos beteg lesz tőle. Ráadásul borzasztóan drága is. Az úgynevezett pecsenyemáj a kacsából és a libából is nagyon finom, számos módon elkészíthető és sokkal olcsóbb is, mint a kövér és beteg változat.

Ha élelmiszert vásárolsz, mindig légy önző! Gondolj magadra és válogass!