Ingyenélés nagylábon

GasztroPunk

GasztroPunk

Házikenyér házilag

2016. május 30. - farappa

Tudom, hogy a házikenyér általában házilag készült kenyeret jelent, de minek nevezzem, ha ma már a boltban is kapható úgynevezett „házikenyér”, amely persze a kenyérgyárban készül. Nos, az én receptemmel nem lesz olyan felfújt vacakod, amit ha feldobsz, elviszi a szél.

Próbálkoztam vagy tízszer, mire sikerült összehozni egy jó receptet. A többség azt hiszi, kenyeret sütni borzasztóan melós dolog, de állítom, hogy ha kényelmesen készíted, akkor sem kell fél óránál többet foglalkoznod vele. Összességében kell másfél-két óra az elkészítéshez, de ennek nagy része a kelesztés és a sütés.

Javaslom, dobj be a lejátszóba valamilyen kedvenc lemezt és mire az lejár, elméletileg már csak a sütőt kell állítgatnod.

 


Hozzávalók: fél kiló liszt, 1 tojás, fél kocka élesztő, kiskanálnyi cukor, csipet só és bors, 1-1,5 deci langyos tej 

Elkészítés: A lisztet keverd össze egy tálban a sóval és a borssal. Kicsit mélyítsd ki a közepét és morzsold bele az élesztőt a mélyedésbe. Az élesztőre szórd rá a cukrot, öntsd le annyi langyos tejjel, hogy ellepje, és szórj egy kis lisztet a tejre. Amikor az élesztő felfutott, üsd rá a tojást és alaposan gyúrd össze az egészet. Ha száraz és morzsálódik a tészta, akkor öntögess hozzá langyos tejet vagy vizet kis adagokban, ha túl sáros, akkor gyúrj hozzá egy kis lisztet. Ha rugalmas, jól formázható tésztád van, keleszd kb.: 35 fokon, fél óráig (nyáron az ablakba teszem letakarva). Ha a tészta nagyon lágy, akkor könnyen szétterül, ilyenkor érdemes egy jénaiban keleszteni, vagy belegyúrni még némi lisztet. Fél óra kelesztés után újra gyúrd össze, és ne zavarjon, hogy ettől kicsit összemegy. Tedd kivajazott jénaiba vagy (ha nem túl lágy) simán csak egy sütőpapíros tepsire, keleszd újabb fél óráig, azután süsd ki 185 fokon, kb.: 45 perc alatt.

Extrák: Mindez csak az alap. Amikor még száraz a liszt, belekeverhetsz különféle fűszereket, reszelt sajtot (akár háromfélét is), reszelt gyömbért, apróra kockázott hagymát vagy fokhagymát, mindenféle magvakat, reszelt krumplit vagy más zöldségeket. A második kelesztés után, amíg bemelegedik a sütő, díszítheted magokkal vagy sütheted káposztalevélen. Ha mindig változtatsz egy kicsit az extrákon, sohasem válik unalmassá a kenyered.


A bejegyzés trackback címe:

https://gasztropunk.blog.hu/api/trackback/id/tr483373838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2011.11.15. 07:37:07

ez nagyon jól, hangzik, ki is próbálom!

farappa 2011.11.15. 20:23:46

Kíváncsi vagyok, hogy sikerül.

jsb 2012.02.01. 13:27:53

Szia! Van esetleg olyan recepted is, amely barna lisztből (rozs, árpa, mittudomén) készül? Vagy azt is hasonlóképp kell készíteni? Kösz!

farappa 2012.02.02. 08:31:44

Szia! Én ugyanígy készítem barna lisztekből is. Arra kell vigyázni, hogy ezek általában nehezebbek, sűrűbb lesz tőlük a kenyér --- ezért érdemes "felhígítani" őket nagyjából egyharmadnyi fehér liszttel.

Például nagy ellenségem a rozsliszt, amiből mindig túl sűrű lesz a kenyér. Viszonylag jobban sikerül, amikor csak egyharmada rozsliszt, a többi fehérliszt.

micsoda? 2016.05.30. 18:53:02

Indexről vettem az Ir kenyér receptjét, nekem az nagyon bejött.

funfun 2016.05.30. 19:50:43

A tojás meglepett. Még nem olvastam olyan kenyér receptet, amibe tojás kellett volna.
Nekem is van egy tök egyszerű receptem.
- fél kiló liszt (lehet vegyíteni a sima lisztet bármivel, rozsliszt, teljes kiőrlésű, kb. 2/3-1/3 arányban
- 1 csomag szárított élesztő
- 3,5 dl langyos víz
- só.
Ezeket géppel összegyúrjuk, pihentetjük (kelesztjük) fél órát meleg helyen, letakarva, majd kirámázott/kivajazott tepsibe/formába tesszük, további fél órát pihentetjük. Sütés előtt a tetejét vizes kézzel átsimogatjuk. Kb. 200 fokos sütőben kb. 3/4 óra, 1 óra, sütőtől függ.
Lehet a tésztába szárított fűszert tenni (bazsalikom, majoranna), vagy egy héjában főtt krumplit hozzáreszelni még a dagasztás előtt. Csöpp fantázia, mindig más lesz.
Egyébként én dupla adagot sütök, tehát 1 kiló a liszt. Egy óriási, másfél kiló körüli kenyér lesz belőle. Ezért nem tudom megmondani pontosan a sütési időt a fele mennyiségre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.05.30. 19:51:54

hat nem akarok itt idegen blogokkal ekeskedni
de egy jo kenyer kb igy nez ki
m.cdn.blog.hu/bl/blogkocsma/image/soksercli/kicsi/32.jpg
igaz, kovaszt kivan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.05.30. 19:54:06

blogkocsma.blog.hu/2016/05/20/sokserclis_kenyer
ez meg talan a teljes recept
en meg cask kenyersdutogeppel probalkoztam, de jar a fejemben a kovaszos megoldas

Parajpuding 2016.05.30. 21:12:31

Azért az nem semmi, hogy már ilyesmi is megér egy blogbejegyzést és egy index címlapot :D
Mi lesz a következő? Hogy birkózol meg egy rántottával, vagy citromos teával?

élhetetlen 2016.05.30. 21:45:08

Na, mindenki tud mindent a kenyérsütésről. Én is. Mondjuk fél kiló fehér kenyér liszt, negyed kiló graham búzaliszt, egy csomag szárított élesztő, (tojás helyett, ami abszurd), egy kis olíva, vagy étolaj, fél marék apróra morzsolt szárított petrezselyem zöldje, vagy aki, amit szeret, akár bors, és annyi víz, hogy dagasztható legyen. Tíz perc munka, kelesztés, sütés. Én ebből két hosszúkás izét szoktam sütni.

carlos z. 2016.05.31. 06:54:35

Ha vki most először süt kenyeret, véletlenül se ebből a "receptből" tegye!!!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.05.31. 07:14:21

Sajnálatos módon nem bírom megállni, hogy ki ne fejezzem, mennyire végtelenül szarul néz ki a végeredmény.

wolf7710 2016.05.31. 07:34:06

Na egy ismét fantasztikus pékmester, fantasztikus receptje!!!!
A cikk írójának először is tudnám ajánlani sokak kedvencét a GOOGLE keresőt!
Mivel, a kenyér, s a házikenyér receptbe, vagy szakszóval élvén, anyagnormába sehol az égvilágon nincs se tojás, se cukor, se tej se bors!!!!
Így az adott cím nem helytálló!!
A fent említett recept végeredménye olvasható a kommentbe!!!

Tisztelettel: Egy PÉK szakmunkás!!

hobe 2016.05.31. 08:35:10

@wolf7710: liszt (kovasz), viz, so. Jo vagyok? :-)

miyagawa 2016.05.31. 09:13:27

Tojás, tej, cukor, (bors?????) - ez már kalács és nem kenyér. Lehet ilyet is sütni, de ez nem házikenyér.
A neten találsz sok jó receptet házikenyérhez, írás előtt olvasni kellene.

noanoa 2016.05.31. 09:22:46

Ne veszítsd el a kedved. Én is így kezdtem a kenyérsütést. Az ember először örül az első SAJÁT SÜTÉSŰ kis csoffadt, keletlen akárminek is, de aztán egyre igényesebb lesz, és a végén - sok próbálkozás után - tényleg IGAZI kenyérsütő lesz belőled, IGAZI kenyeret fogsz sütni, ami ruganyos belű, pattogós héjú.
Hajrá! :))

cube527 2016.05.31. 11:30:19

Kovászolás nélkül hidegen is finom, ehető kenyeret képteleség csinálni, enélkül csak egy lisztízű valamit kapunk, ami persze melegen még ehető. De tényleg vicc, hogy már akármilyen félresikerült kenyérre is képes valami azt mondani, hogy jobb mint a bolti. Ne hitegessük már magunkat, azért számos bolti legalább előtésztával, érleléssel készül (pl. Lipóti). Tessék már legalább utánaolvasni a témának, és nem az első sikertelen próbálkozást blogolni.

Jüdan-Rikjaaz 2016.05.31. 12:44:10

Ez őszintén szólva hát izé...pocsék lett...sokszor sütök kenyeret, kivétel nélkül mind jól sikerül, belül laza, ruganyos, kívül ropogós, de ezt szerintem mindenkinek ki kell tapasztalni, és persze tudni azt, hogy a kenyér tésztája soha semmilyen körülmények között nem tartalmazhat tojást. Talán a kezdőknek érdemes az első pár száz kenyérnél kenyérsütő géppel próbálkozni. :D

Willkommenskultur 2016.05.31. 12:57:19

Amikor utoljára otthoni, valódi kemencében sült parasztkenyeret ettem Erdélyben, azt kívántam, bárcsak lenne kéznél vmi olyan kenyér, amit elvisz a szél..:)

Izlések és pofonok, de ma nem a kenyér A TÁPLÁLÉK, amitől 14 órát kaszálni mész egyhuzamban. Ezért a mai ember abban a formában nem kíváncsi rá.

De a kenyérsütés illata priceless.

ivivan 2016.05.31. 13:16:32

@funfun: Szinte pontosan ugyanilyen recept alapján készül a mi kenyerünk is, csak mi víz helyett tejet használunk, mert attól jobban megkel. Már majd 10 éve nem veszünk bolti kenyeret...

Lehet cifrázni tökmaggal, teljes kiőrlésű liszttel, szezámmaggal - de az alap mindig ez a recept.

buszrajongó 2016.05.31. 14:48:43

Már ott bukik a dolog, hogy álesztővel készült kovász helyett. Már csak emiatt se tessék házi kenyérnek hívni, de további probléma, - ezt is írták korábban mások is - hogy a kenyér lisztből, vízből, sóból és kovászból készül. Aki lusta vacakolni a kovásszal, egye fene, használjon élesztőt, legfeljebb nem hívja házi kenyérnek. De a kenyérben tejnek, tojásnak, cukornak, olajnak semmi keresnivalója nincs. Az ezekkel készült terrméket nemhogy házinak, de kenyérnek sem lehet nevezni. Ettől persze még bárkinek szíve joga ilyet sütni, ha szereti, de a fogalmakat ne keverjük össze. Bár mindkettő tartalmaz kakaót, a csokoládéfagylalt nem forró csoki, és megfordítva. A szerző által készített akármi biztos finom, de nem kenyér.

dreamhotep 2016.05.31. 14:54:05

cukor?tej?TOJÁS?? sírva röhögök. ez valami sós sütemény esetleg. söprögettél a konyhában?
kenyér: búzaliszt, kovász (esetleg élesztő), tiszta víz, só. ez nem gasztronácizmus, hanem tény. megkérdezhetsz péket az anyagnormáról, magyartanárt a kenyér szó jelentéséről, vagy akárkit, aki járt már konyhában, mind ugyanazt mondják majd. ráadásul ne haragudj, de a képen látványosan szalonnás, olyan, mintha 100% TBL-ből lenne...
Ez nem baj, amíg otthon szórakozol, de egy ilyen olvasott site főoldalán felelőtlenség félrevezetni az embereket tojásos kenyérrel

ivivan 2016.05.31. 15:00:58

@buszrajongó: én megengedő vagyok ilyen szempontból. Sok mindent lehet kenyérnek hívni, de azért a tojás tényleg kicsit meglepő alkotóelem kenyérben...

ui: egyébként tejjel szerintem sokkal finomabb lesz, mint vízzel. Lehet, hogy kovásszal működne tej nélkül is, de kovásszal vacakolni kenyérsütő géppel macerás.

dunántúli gyerek 2016.05.31. 15:14:09

@ivivan: Aludttejjel meg még finomabb. Márminthogy a nokedli.

carlos z. 2016.05.31. 15:16:58

Fél kg liszthez 1-1,5dl tej (+tojás)? Ja, a többit a blogger homlokáról alászálló verejték pótolja ki. De ezt akkor miért nem írod bele??
süti beállítások módosítása