Ingyenélés nagylábon

GasztroPunk

GasztroPunk

„Krízis” pulykaragu petrezselymes burgonyával

2016. július 08. - farappa

 

Mint sok más kajám, ez is le lesz egyszerűsítve kissé, de ez nem teszi rosszabbá. Inkább csak a szokásos krízistápot próbáltam kihozni belőle.

A raguba általában teszek némi gombát és borsót is, de ezúttal sajnos kimaradtak. Nincs velük semmi gond, ha van otthon, akkor rakd bele az egyiket vagy mindkettőt, de ezek nélkül sem omlik össze a világ. Például én csak sárgarépát és szárzellert találtam, ezért most ezeket vagdostam bele.

 

 

 

Hozzávalók: felkockázott vöröshagyma, csíkokra vágott pulykahús, kis kockákra vágott zöldségek, kevéske fehérbor, só, rozmaring, mustár, összenyomkodott fokhagyma. Krumpli, vaj, só, petrezselyem.

Elkészítés: A hagymát dinszteld meg, azután dobd rá a húst a zöldségekkel együtt és süsd őket össze egy kicsit, de ne készre. Dobáld bele a fűszereket, őnts alájuk egy kis bort és fedő alatt párold össze az egész tápot, hadd legyen omlós-fűszeres a hús. Amikor késznek tekinted, keverj hozzá egy kis mustárt és rotyogtasd addig, amíg a leve szafttá válik (elfő belőle egy kicsi, a többi meg besűrűsödik).

A krumplit csak pucold meg, kockázd fel, főzd meg. Miután leszűrted, dobj rá egy darab vajat és ízlés szerint sót, petrezselymet, azután keverd össze, amíg a vaj elolvad és a petrezselyem egyenletesen eloszlik.

Egyszerűsített muszaka Harvey anyánkkal

 

P. J. Harvey zenéje nélkül semmiképpen ne kezdd el! És vegyél előtte néhány mély lélegzetet, mert ez kemény lesz. Legalábbis én ilyeneket gondoltam, amikor megláttam egy igazi muszaka-receptet.

Harvey anyánk zenéjével kapcsolatban nem változott meg a véleményem, jól megy a főzéshez. Azonban tökéletes muszakát készíthetsz anélkül is, hogy két órán keresztül kidolgozod a beled és legalább hat különféle edényt összepiszkolsz közben.

Jó darált birka- vagy bárányhúst persze nem fogsz egyszerűen beszerezni, de ha sikerül, akkor hajrá, ez az egyik legjobb dolog, ami történhet vele.

 

 

Hozzávalók: olíva olaj, padlizsán és krumpli felszeletelve, darált bárány- vagy birkahús, vöröshagyma kockára vágva, fokhagyma szétnyomkodva, só, paradicsomszósz, 1-2 paradicsom felszeletelve, 2 tojás, tejszín (vagy tej), juhsajt (Feta is jó, csak igazi legyen), szerecsendió.

Elkészítés: Ha követed a sorrendet, akkor nem lesz sok mosatlan. Tedd fel a szeletelt burgonyát egy edényben főni. Eredetileg héjában kellene, de több idő utólag megvárni, amíg kihűlt egy kicsit és akkor megpucolni, mint eleve szeletelve megfőzni.

A sütnivalók közül először pirítsd meg a padlizsánszeleteket olíva olajon. Sokat beszív, mert szivacsos szerkezetű, de ne engedj neki, csak itasd meg valamennyire és pirítsd szépre, puhára, ízletesre. Ezután dinsztelj hagymát, és amikor pirulni kezd, süsd hozzá a darált húst. Mielőtt teljesen átsülne, sózd meg és add hozzá a szétnyomkodott fokhagymát is, majd a paradicsomszószt. (Nem használok fokhagymanyomót: a gerezdeket szétnyomkodom a széles szeletelőkés pengéjével, azután már csak pár másodperc apróra vagdalni. Az eredmény ugyanúgy elvész a kajában, mintha kinyomóval csinálnád, csak egyrészt nem pocsékolod el egyötödét, másrészt nem kell utána elmosogatnod egy lehetetlen alakú, apró lyukú eszközt.)

A szószhoz keverj tojást tejszínbe (tej, sőt, a laktózérzékenyeknek rizstej is ugyanolyan jó), szórj bele szerecsendiót és reszeld bele a juhsajtot.

Kenj ki egy jénait, terítsd szét az alján a főtt krumpliszeletek felét, fedd be a megpirított padlizsánszeletek felével, egyenletesen terítsd szét rajta a húsos keveréket. Ezután jöhet a krumpliszeletek másik fele és arra a padlizsánszeletek másik fele. Mindennek a tetejére szeletelj paradicsomot, egyszerre plusz egy íznek és díszítésnek. Az egészet öntsd le a szósszal, amelynek folyékony része belecsorog a tápba, míg a reszelt juhsajt java része a tetején marad és megpirul.

Süsd ki 185 fokon kb.: fél óra alatt, és zabálj! Ha marad belőle, másnapra olyan jól összeérik az íze, hogy sajnálni fogod a frissen befalt részt.

Szállj el a Juhtúrós csicsókafőzelékkel

 

Újra meg újra felbukkan az életemben a csicsóka. Egyébként az ex-férjem egyik nagy kedvence, és szerintem sem kellene elmenni mellette, mert segít változatosabbá tenni az étrendet.

Többnyire csak beleteszem valamibe plusz egy íznek, de a volt férjem annyira szerette, hogy kitaláltam belőle egy egyszerűen elkészíthető főzeléket. Mivel minden ősszel megcsináltam párszor, így én is rászoktam.

Általában nyugis napokon készítem el, ilyenkor a hangulatomhoz illő zene sem túl kemény vagy pörgős. Válassz valami nyugisat, esetleg valami elszállósat, mint a Radiohead vagy a Massive Attack.


 

Hozzávalók: hagyma, csicsóka, egy közepes burgonya (ízfokozó helyett), juhtúró, só, bors, babérlevél.

Elkészítés: A csicsókát nem kell megpucolni, csak fogj egy kefét és sikáld le róla a földet. A héja vékony és ehető, vegyszerezni sem szokták. Ráadásul olyan hülye alakja van, hogy csak kínlódás meghámozni. Összességében a táp úgy készül, mint egy szimpla krumplifőzelék, de a végeredmény egészen más lesz.

A felaprózott (nem kell túl apróra vágni) hagymát dinszteld meg egy kis olajon, dobd hozzá a kockára vágott csicsókát és a krumplit, sózd és borsozd meg, tégy bele két babérlevelet, azután öntsd fel annyi vízzel, hogy a cucc négyötödéig érjen. Magyarul, a juhtúró kivételével pakolj össze mindent a fazékban és önts alá vizet. Tényleg ilyen egyszerű.

Néha forgasd meg és esetleg fedd is le, hogy azok a darabok is megfőjenek, amelyek nem kerültek víz alá. Az igazi kraft akkor jön, amikor megfőzted a cuccot (ha a krumplidarabok megpuhultak). Keverj bele juhtúrót ízlés szerinti mennyiségben. Elég intenzív az íze ahhoz, hogy mindenkire rábízzam a mennyiséget; használjátok, ahogy szeretitek.

Juhtúróval töltött gomba kecskesajtos tepsis burgonyával


Bármennyire extrának tűnik ez a kaja, valójában a kríziskonyha egyik muszáj-kreálmánya. Még maradt a múltkori juhtúróból, találtam a hűtőben egy kis kecskesajtot, fél pohár joghurtot, két kis levélnyi póréhagyma-zöldet, meg valahogy előkerült néhány gomba is – valószínűleg Zsolt hozta, csak elkerülte a figyelmem.

Dobj be valami könnyűt a lejátszóba, esetleg VHK-t. Attól mindig elszállok és csak alkotok agyatlanul, mígnem ilyen eredménye lesz, mint ez a táp.

 

 

Hozzávalók: póréhagyma zöldje, gomba, juhtúró, bors, rozmaring, joghurt, olíva olaj, vöröshagyma, lila hagyma, burgonya, kecskesajt, esetleg kevéske tej.

Elkészítés: Tisztítsd meg a gombákat, törd vagy vágd ki a lábukat, és a gombafejeket párold meg gőzben (van egy kerek rácsom, ami pont ráillik az egyik főzőedényemre). Keverj nekik krémet juhtúróból, joghurtból, póréhagyma apróra vágott zöldjéből és a gombák apróra darabolt talpából egy kis borssal és rozmaringgal. Só nem kell a táphoz, mert a juhtúró és a kecskesajt elég sós. A gombafejeket tedd egy tepsire és cseppents beléjük olíva olajat, azután tégy mindegyikbe egy-egy kiskanálnyi krémet. Süsd ki 185 fokon, nagyjából 10-12 perc alatt.

A tepsis krumplihoz előbb kockázd apróra a vöröshagymát és terítsd be vele egy tepsi alját. Csorgass rá olíva olajat, lazán, de azért ne túl sokat. Szeleteld vékonyra a burgonyát, egyenletesen terítsd szét a hagymán. Keverd be a juhtúrós krémet kecskesajttal. Valószínűleg túl sűrű lesz (attól függ, mennyi joghurtot használtál), ezért hígítsd fel vagy joghurttal, vagy egy kevéske tejjel, laktózérzékenyeknek a rizstejet javaslom (szerintem jobb az íze, mint a szójatejé). Ezzel öntsd le a krumplit, próbáld meg szétoszlatni a szeleteken a trutymót. Vágd vékony szeletekre a lila hagymát, és karikákra szedve borítsd be vele az öntetes burgonyaszeleteket. Ennek kell úgy fél óra ahhoz, hogy átsüljön, ugyancsak 185 fokon.


Rántott hal répasalival, krumplicsipsszel és tormaszósszal

Ha egymás mellé teszel néhány egyszerű dolgot, az eredmény lehet jó vagy rossz. Csak az egyszerűségük marad állandó.

Az alábbi táp négy részből áll és mind a négyet nagyon egyszerű elkészíteni, de együtt kiváló összhatást nyújtanak.

 

 

Hozzávalók: (a rántott halhoz) halszeletek, liszt+tojás+szezámmagos zsemlemorzsa, (a répasalátához) sárgarépa, só+bors+bazsalikom, fél citrom leve, olívaolaj, (a burgonyaszeletekhez) szeletekre nyesett krumpli, olaj, só, (a tormaszószhoz) tormagyökér, natúr sajtkrém.

Elkészítés: Tégy a lejátszóba egy pörgős Red Hot Chilli Peppers lemezt, mondjuk a One Hot Minute elég jó volt annak idején, és szerintem még ma is az egyik legjobb.

Érdemes a krumplival kezdeni. Szeleteld le egy olyan nyesőn, ami a reszelőkön szokott lenni. Ezzel egyenletes vastagságúra szeletelheted a burgonyákat, így nem fordulhat elő, hogy a vékonyabbak túlsülnek, mikor a vastagabbak még félig nyersek. Terítsd szét a szeleteket egy tepsin és kenj szét rajtuk némi olajat, sózd meg, majd süsd ki az egészet 200 fokon kb.: 20 perc alatt. Ha nem fekszenek a szeletek túl sok (3-nál több) rétegben, akkor nem kell őket megforgatni sütés közben.

A halat panírozd be ahogy kell; lisztbe forgatod, tojásba forgatod, zsemlemorzsába forgatod. Én szeretek némi nyers szezámmagot szórni a zsemlemorzsába, ami megsül a panírban. Természetesen, süsd is ki.

Reszeld a répát egy tálba, sózd, borsozd és szórj rá valamilyen zöldfűszert a hangulatod szerint. Legutóbb bazsalikommal készítettem, de rozmaringgal vagy oregánóval is finom. Önts rá némi olívaolajat és egy fél citrom levét, jól keverd össze és hagyd állni egy kicsit, hogy összeérjen.

A tormaszószhoz egyszerűen aprítsd fel a meghámozott és feldarabolt tormagyökeret. A reszelést nem javaslom, mert olyan erős, hogy már az első néhány mozdulat után égetni kezdi a légcsöved, az orrod és a szemed egyszerre. Én botmixerre szerelhető aprítógépet szoktam használni, de ezt is csak kint merem kinyitni, mert a torma borzalmasan tud csípni. Egy részét keverd össze natúr sajtkrémmel, a maradékot meg dobd be a hűtőbe, majd jó lesz valamire. Ha úgy érzed, fokozhatod az ízét legfeljebb egy csipetnyi sóval, de én még ezt sem tettem bele.

Fehérboros hagymaleves

 

Mint azt korábban említettem, három dolog mindenhez megy: a hagyma, a bor és a sajt. Nos, ebben a tápban mindhárom benne van, és nem meglepő, hogy egymáshoz is tökéletesen illenek.

 

 

Hozzávalók: vaj vagy margarin, vöröshagyma, lilahagyma, póréhagyma, fokhagyma, fehérbor, 1 közepes krumpli, só, bors, köménymag, rozmaring, víz.

Elkészítés: Tégy a lejátszóba egy Pearl Jam lemezt. A taták majd feldobják a hangulatot, amíg elkészül a táp. Szeleteld fel a hagymákat, a fokhagymát elég csak kicsire darabolni, nem kell apróra aprítani vagy összezúzni. A burgonyát vágd kis kockákra.

Nagyjából dinszteld meg a sok hagymát vajon vagy margarinon (a vaj finomabb), azután önts alá egy kis fehérbort, párold össze a cuccot fedő alatt. Már ekkor beleteheted a krumplit és a fűszereket, ez utóbbiakat ízlés szerinti arányban. Párolás után öntsd fel annyi vízzel, hogy leves legyen belőle, és főzd addig, amíg a kis burgonyakockák megpuhulnak.

A sajtos pirítós tökéletesen kiegészíti. Úgy is szokták tálalni, hogy még forrón belereszelik a sajtot, és sima pirítóst, krutont vagy bruszkettát adnak mellé.

 

Palacsinta reggelire, indiánokkal

Bár a punkzene a legnagyobb kedvencem, azért sok mást is meghallgatok mellette. Na jó, gregoriánt nem, meg még néhány másikat sem, de például az autentikus cuccok többnyire bejönnek. Például van egy CD-m a Pueblo indiánok teknőstáncának négy változatával. Mindet terepen vették fel szalagos magnóra, de a minősége egyáltalán nem rossz.

Nos, reggelente néha úgy ébredek fel, hogy szívesen ennék valami tartalmasabbat is reggelire a szokásos szendvicsféle helyett. Bedobom a lejátszóba a teknőstáncot, a csörgődob már az első ütemeknél feltölt energiával és mehet a menet.

Az alábbi palacsintarecept egyik hatalmas előnye, hogy nem kell pihentetni. Amint bekeverted, máris sütheted. A hozzávalókat úgy számold, hogy tojásonként nagyjából négy szeletre elég a tészta.

 

 

Hozzávalók: liszt, tej, kis csipet só, kevés cukor, minden 10 dkg liszthez 1 tojás, kevés olaj a sütéshez.

Elkészítés: Válaszd szét a tojások fehérjét a sárgájuktól. Keverd össze a lisztet a tojások sárgájával és annyi tejjel, hogy híg tésztát kapj. Minden 10 dekányi liszt után keverj bele egy kevéske cukrot is, majd eloldódik, amíg felvered a tojások fehérjét. A tojásfehérjét verd fel egy csipetnyi sóval, de nem kell keményre, csak félkeményre. Ha keményre vered, akkor krémes lesz, de nekünk habosan kell. Ha így összekevered a tejes-tojásos-lisztes cuccal, akkor könnyű tésztát kapsz. Rögtön kisütheted, nem kell pihentetni. A cukor miatt könnyen letapad, ezért minden szelet alá tégy egy kis löttyentésnyi olajat a serpenyőbe.

Tejszínes körteleves gyorsan

Van az a fajta kis, zöld körte, amivel akárhogy próbálkozol, nem fog ízleni. Amikor tavaly ősszel Zsolt anyja ideállított egy doboz ilyennel, majdnem kidobtam vele együtt.

Nem volt mit tenni, akkor készíteni kellett belőle valamit. Körteleves formájában még ehetőnek bizonyult.

Gyorsan elkészül, nem érdemes hosszas eposzokat hallgatni mellé, inkább olyan rövidebbekkel próbálkozz, mint a The Ramones kezdeti albumain található remekművek.

 

 

Hozzávalók: körte, víz, két kiskanál cukor, csipet só, szegfűszeg, tejszín.

Elkészítés: Magozd ki és kockázd fel a körtét, azután főzd meg. Forrás után néhány perc múlva kész is, mert ha túl sokáig főzöd, akkor szétmegy és pépes lesz. Viszont ez a néhány perc épp elegendő ahhoz, hogy beledobj két kiskanál cukrot, egy apró csipet sót és némi szegfűszeget. Ha kihűlt, önts bele némi tejszínt, ami majd elsimítja az ízét.

Ha forrón öntöd bele, könnyen meglehet, hogy a tejszín eltrutymósodik. Van ilyen szó? Mindegy, most már biztosan van.

Egy férfias édesség: fagyi, körte, karamell és Marilyn Manson


Ha elkap a gépszíj és jön egy hülye ötlet, akkor addig nem nyugszom, amíg ki nem hozok belőle valamit. Ezt a cuccot még Zsoltinak készítettem el régebben, amikor egyszer rosszkedvűen jött haza melóból. Ilyenkor nem nagyon lehetett szólni hozzá, ezért megvártam, amíg beül a tévé elé, én meg bevettem magam a konyhába és ezzel a cuccal jöttem ki.

Próbáltam visszaemlékezni a receptre, amit akkoriban nem írtam le. Sikerült, de ezúttal is ugyanolyan „férfias” édesség lett belőle, mint korábban. Mindegy, én így szeretem.

 

 

Hozzávalók: Körte, víz, cukor, vörösbor, fahéjrúd, csillagánizs, vaníliafagyi, keserű csoki.

Elkészítés: Idegesítsd fel a szomszédokat Marilyn Manson zenéjével, azután válts inkább Nine Inch Nails-re. Ez biztosan jót tesz a te idegeidnek is.

Magozd ki a körtét, vágd szeletekre és a szeleteket dobd lobogó forró vízbe néhány másodpercre. Máris vedd ki, épp csak párolódjon meg. Itt jegyzem meg, hogy az Alexander körte keményebb, mint a Vilmos, amely éretten szinte „kenhető”, tehát tök alkalmatlan ehhez a kajához.

A karamellhez olvassz fel cukrot, de úgy, hogy közben belefőzöl némi darabokra tört fahéjat és csillagánizst is. Mielőtt teljesen kész, óvatosan önts bele egy kis vörösbort is. Ezzel nagyon vigyázz, mert ha hideg, akkor könnyen megdermeszti a karamellt, és akkor túl fogod sütni, mire újra megolvasztod. A másik dolog a mennyiség: elég csak egy keveset öntened a cuccba, mert a cél az, hogy sűrű, de még folyékony vörösboros-karamellás-fűszeres krémet kapjunk. A bor egy része elpárolog, a maradéknak viszont elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a szósz ne dermedjen meg, amikor kihűl.

Tálaláskor tedd egymás mellé a körteszeleteket, önts rájuk-melléjük a karamellszószból, tégy oda valamennyi vaníliafagyit és reszelj a tetejére keserű csokit, vagy egyszerűen csak dobj rá néhány darabot megtördelve. Az íze egyszerre gyümölcsös, édes, csokis, vaníliás, ánizsos, fahéjas, mi több, ha jól sikerül, kicsit kesernyés is lesz. Szóval nem egyszerű a végeredmény, de maga az elkészítés nem tart sokáig.

A rizzsel töltött padlizsán a Nirvánába visz

Ha az eddigieket mind megfőztétek, azt hihetitek, hogy folyton kétszázzal hajtok az ízek sugárútján. Nos, ez többnyire igaz is, de néha keményen befékezek és csúf kitérőket teszek. 

Az alábbi receptet okulásként írom le és teszem közzé: soha, ismétlem, SOHA ne keverjetek össze olyan hozzávalókat, amelyekből nehéz kicsalni az ízeket, mert a végeredmény szinte ízetlen lesz. Hiába fűszerezel bőkezűen, semmire sem mész vele.

Volt itthon két padlizsán, és az egyiket megtöltöttem pirított-főtt rizzsel. A másikból fokhagymás-olívás krém lesz, megígérem.

 

 

 

Hozzávalók: Egy nagy padlizsán, néhány gerezd fokhagyma, egy bögre rizs, fűszerek, reszelhető sajt.

Elkészítés: Cseszd el a hangulatod valami depressziós cuccal, mint például a Nirvana bármelyik albuma. Minél rosszabb kedved lesz, annál kevésbé zavar majd, hogy ízetlen lett a kaja.

Vágd félbe a padlizsánt és vájd ki a közepét. Darabold fel a kivájt részt, és darabolj fel apróra néhány gerezd fokhagymát is. Kevergetve enyhén piríts meg egy bögre rizst olajon, azután öntsd fel két bögre vízzel és főzd meg. Érdemes puhára főzni, hogy kicsit ragadósabb legyen, így jól megáll majd a padlizsánban.

Amikor megfőtt a rizs, keverd bele a felaprított padlizsánbelsőt, a fokhagymát és némi reszelt sajtot, illetve fűszerezd kedved szerint. A padlizsánfelekbe kenj egy kis olajat (szivacsos húsú növényként teljesen be fogja szívni), azután halmozz beléjük rizst, majd szórd meg reszelt sajttal és süsd ki őket 185 fokon, nagyjából 25-30 perc alatt. A savanyúság valamennyit javít rajta.

Fehérboros gombakrémleves az Alvin és a mókusokkal

Akárcsak minden más alkotói területen, a konyhában is akkor érzem igazán elememben magam, ha szabadon asszociálhatok. Pár napja eljött néhány haver, és ilyenkor úgy szokott lenni, hogy akárkinél gyülekezünk, az érkezők mindegyike hoz valami tápot vagy innivalót.

Szóval eljöttek és hoztak ezt-azt, csipszet és sört, bort, meg a hülye Púpos egy adag laskagombát. Nem éppen bulikellék, de másnap rájöttem, hogy mennyire jól jött a cucc: a gombakrémlevest egy deci fehérborral lehet feldobni a legjobban.

Az előző esti buli tiszteltére egy Alvin és a mókusok (nem a gagyi kis csipszarok, hanem a magyar punkzenekar) lemezt dobtam be a lejátszóba és jól választottam. Az „Istenek szemével” jó értelemben kiveri nálam a biztosítékot.

 

 

Hozzávalók: nagyjából felaprított gomba, egy nagy kockára vágott krumpli, felkockázott vöröshagyma, egy deci fehérbor, só, rozmaring, fokhagyma. Napraforgómag levesbetétnek.

Elkészítés: Pirítsd meg a hagymát, dobd hozzá a feldarabolt gombát és krumplit, azután öntsd alá a bort. Párold egy kicsit lefedve, majd öntsd fel vízzel, hogy épp csak ellepje, így főzd meg a gombát. A végén fűszerezd meg (a gomba+rozmaring párosítás mindig nyerő) és dobj bele néhány félbe vagy negyedbe vágott gerezd fokhagymát. Ha hűlt egy kicsit, botmixerrel vagy turmixgépben daráld össze az egészet. Általában pirítatlanul szerzem be a napraforgómagot és olajon vagy zsíron megpirítom. Jól kiegészíti a fehérboros-rozmaringos gombát.

Megjegyzés: Ha annyi vizet öntöttél a cuccra, hogy épp csak ellepje a gombát, akkor elméletileg olyan sűrű tápot kapsz a végén, hogy az némileg több joggal nevezhető „krém”-levesnek, mint az éttermekben felszolgált híg löttyök. A krumpli azért kell bele, mert a keményítőtartalma sűrít a végeredményen.

 

 

 

Töltött cukkini kevésből

Előfordul, hogy nincs itthon túl sok cucc, de a kríziskonyhára mindig kihívásként tekintek, úgyhogy nem esem össze a hiány láttán. Volt itthon egy csirkemell, a csontjából leves lett, a maradék hús meg sehogy sem tűnt elégnek két fő számára.

Átnéztem a hűtő polcait, és találtam egy darab szikkadt parmezánt (a parmezánnak külön jót tesz, ha kiszárad kicsit), három kis cukkinit, illetve a múltkori paradicsomszósz maradékát. Mivel egy-két fej hagyma mindig van vésztartaléknak, máris megjelent az ötlet, majd hamarosan formát is öltött.

Az alábbi táp érdekessége, hogy köret nélkül is jóllaksz vele, mi több, egyáltalán nem telsz el tőle.

 

 

Hozzávalók: darált csirkemell, cukkini, hagyma felkockázva, olaj, fűszerek (az aktuális keverékem só, bors, oregánó és görögszéna-levél volt), reszelhető sajt.

Elkészítés: Tégy a lejátszóba egy Bad Religion lemezt. (Nem mindig száll meg a hangulat, de ezúttal ehhez volt kedvem.) Kockázd fel a hagymát, vágd félbe a cukkinit és vájd ki a közepét csónakosra, majd ezt is aprítsd fel (mármint a kivájt közepét). Daráld le a csirkemellet (max. 10 deka lehetett, de végül bőven elég lett).

Pirítsd meg a hagymát olajon, és ha már kezd sült illata lenni, dobd bele a fűszereket. Ezt az indiaiaktól lestem el; ők szinte mindig az elején, a forró olajba teszik a fűszereket. Én sokszor összepirítom őket a hagymával, amitől a piruló hagymának lesz fűszeres illata.

Öntsd a fűszeres hagymához a darált húst, süsd össze vele. Ha van kedved, még feldobhatod némi fokhagymával, de már így sem lesz rossz. Mielőtt teljesen megsül a darált hús, add hozzá a cukkini felaprított belsejét és süsd hozzá a kajához. Ereszt majd némi levet, de az hamar elpárolog.

Töltsd bele cuccot a cukkinibe, reszelj rá sajtot, majd süsd meg az egészet 185 fokon, 25-30 perc alatt (a sajt így olvad rá szépen). A maradék tölteléket már önmagában is fel lehet szolgálni a cukkini mellé, de én kis jénaiba tettem, leöntöttem egy réteg paradicsomszósszal és sajtot reszeltem rá, beraktam a sütőbe a cukkinival együtt.

 


Egyszerű bolognai, nem egyszerű embereknek

Tegnap este átjöttek a haverok és hoztak három pizzát, én meg bevillantottam a paradicsomszószt. A siker ugyanúgy nem maradt el, mint az elnehezült test és a szétbombázott ízlelőbimbók.

Úgy tűnik, ha magadnak készíted az ételt és jól megválogatod az alapanyagokat, akkor kitisztulnak az érzékeid és sokkal jobban érzed az ízeket, mellékízeket. Azután jön egy szemétkajával teletömött este, és másnap muszáj valami szimplával helyrerakni az egyensúlyt.

Maradt egy csomó a paradicsomszószból, úgyhogy összedobtam egy tök egyszerű bolognai spagettit. Elnehezülten és még mindig pizzaízűt büfögve csupán a Tankcsapda örökbecsű igazságai hozhattak örömet az életembe, szóval feldobtam egy lemezt és hajrá bolognai!


Hozzávalók: tészta, olaj, vöröshagyma, darált hús, só, oregánó, (esetleg bors és bazsalikom), görögszéna-levél, reszelhető sajt

Elkészítés: Mindig teszek egy kis olajat és sót a vízbe, amelyben a tésztát kifőzöm. Lehet, hogy csak babona az egész és semmi köze a végeredményhez, de így szoktam és kész. A szószhoz felkockázok egy fej hagymát, olajon pirítani kezdem, hozzáteszem a darált húst és összesütöm őket. Ekkor jönnek a fűszerek (bors és bazsalikom már volt a paradicsomszószban, ezért nem tettem hozzá): só, oregánó, görögszéna-levél (az egyik kedvenc húsfűszerem). Ha jól megsült a hús, akkor ráöntöm a paradicsomszószt és kicsit összerottyantom az egészet, majd leveszem a tűzről.

Tányérba tészta, rá a húsos-paradicsomos szósz, azután még forrón ráreszelem a sajtot, hogy kicsit ráolvadjon. Nagy adagban telítős, kis adagban simán csak jóllakós, nem túl nehéz étel.


Paradicsomszósz jókedvűen

Jól kezdődött a nap; a pasim, Zsolt délutános volt, és reggel beugrott egy kis együttlétre. Hozott egy kiló paradicsomot is, hogy találjak ki valamit belőle ide, a blogra. Olyan árustól hozta, aki mindig csak néhány dologgal áll ki a piacra és csak azt árulja, amit maga termel. Amire rásüt a nap, az mindig édesebb, és tuti nincs lepermetezve gombaölővel (megakadályozza a penészesedést, ezért használják, ha messzire szállítják a gyümölcsöket és zöldségeket).

Mivel este pizzázunk (a francnak sincs kedve minden nap főzni), úgy döntöttem, csak egy sima paradicsomszószt készítek. Nem nagy kunszt.


Hozzávalók: sok paradicsom, oliva olaj, csipet só és bors, kiskanál cukor, bazsalikom, esetleg liszt.

Elkészítés: Tégy a lejátszóba valami vidámat, például Fürgerókalábak: Katasztróka. Forralj vizet egy nagy fazékban, és amíg felmelegszik, ejts sekély vágást a megmosott paradicsomokon. Én egyetlen vágással teljesen körbe szoktam nyisszantani őket. Ha felforrt a víz, dobáld bele a parikat, és egy perc múlva vedd is ki őket. Elméletileg ennyi elég ahhoz, hogy ha hűltek egy kicsit, akár kézzel lehúzhasd a héjukat.

Miután leszedted a paradicsomok héját, darabold bele egy fazékba, locsold meg oliva olajjal (sokkal jobban megy a parihoz, mint a napraforgóolaj) és pépesítsd őket — a botmixer mindig áldásos eszköz a háznál. Beleteheted a kiskanálnyi cukrot, a nagy csipet sót, egy kevéske borsot és a lazán túladagolandó bazsalikomot is, így már langyosan be tudod lőni az ízét.

Főzd fel az egészet, magyarul rottyantsd össze és kész. Ha túl híg (ez a pari fajtájától függ, de általában sok levet ereszt), akkor sűrítsd liszttel. Ha összecsomósodik a liszt, csak főzd tovább egy kicsit kevergetve, és a csomók szétoszlanak. Ha még darabokban kezdenénk el főzni, akkor le lehetne meregetni a lé egy részét, mielőtt pépesítjük, de nekem ez már plusz egy művelet, tehát több melót jelent. Egyébként, mennyiségre is több lesz, ha simán csak besűríted.

Extrák: Az oliva olajat, a paradicsomot és a bazsalikomot az Ég is egymásnak teremtette, de az eredmény fokozható. Az alábbi képen a kisebb üvegben chillis szósz áll, de nagyon finom a fokhagymás, az oregánós és a borsos (jóval több borssal, mint fentebb) változat is.


Csirkemáj Stu pörije

'96-ban Iggy Pop eljött a Szigetre. Hatalmas bulit csaptunk, jött minden haver, és mire a Nagy Gyík (csak így neveztük Iggyt) színpadra került, már napok óta csak sörön éltünk. A lejmolt pénznek lőttek, de valahogy mindig összejött annyi, hogy jusson egy újabb sörre.

Ekkor jött Stu. Vége lett a koncertnek, és a srác (a mai napig nem tudjuk, hogy honnan jött) előhúzott három doboz kaját a táskájából, mintha azokkal lett volna kitömve. Odanyújtotta az egyiket és azt mondta: „Máj csikön sztyú”. Púpos tett egy szalonképtelen megjegyzést arról, hogy a „csikön” az „csikken” és csirkét jelent, de mivel eddig terjedt a tudományunk, fogalmunk sem volt, hogy a srác mit akart mondani. Ma már régóta tudom, hogy a tápot nevezte meg, de a lényeg, hogy mi meg elbecéztük őt Csirkemáj Stu-nak.

Az alábbi recept valójában egy egyszerű csirkepöri, de ha megdobod azzal a plusszal, amit Stu cuccából véltem kiérezni, nagyon hamar elveszíti az „egyszerű” jelzőt.

 

 

Hozzávalók: kockára vágott csirkehús, 1 fej felkockázott vöröshagyma, olaj, mustár, só, bors, pirospaprika, mustár, kakukkfű.

Elkészítés: Tégy a lejátszóba egy Iggy Pop és/vagy Stooges lemezt. (Ehhez a táphoz én általában az elsőt dobom be és együtt üvöltöm a hangszórókkal, hogy „I wanna be your doooooog”.) Pirítsd meg a hagymát olajon, és ha már kezd sült illata lenni, dobd bele a csirkét, boríts bele ízlés szerint sót, borsot meg egy nagy adag pirospaprikát. Kevergesd össze az egészet, hogy a fűszeres hús piruljon egy kicsit. Ne süsd meg, csak kezdjen el fehéredni, és akkor önts rá annyi vizet, hogy ne lepje el. Amikor a víz felét elfőtte, a maradék általában besűrűsödik egy kicsit. Ekkor beledobhatsz egy evőkanál mustárt, meg szórj bele némi kakukkfüvet, keverd össze és leveheted a tűzről. Bármilyen körettel jó, én sokszor csak a saját kenyeremmel eszem.

 

„Fuck OTP” lebbencsleves

Tudjátok, melyik az az összeg, amelyből ha elveszed önmagát, akkor nulla helyett negatív számot kapsz, és ha ezután hozzáadsz ugyanannyit, mint amekkora mínuszt kaptál, akkor az eredmény 1 lesz? Az ótépé bankszámládon lévő összeg!

Meg akartam szüntetni. Másfél órás sorban állás után kijövök a bankból és fél óra múlva kapom az sms-t, hogy mínuszban van a számlám. Úgy vették le róla az összeget, hogy nem számolták bele a kezelési díjat és utólag a rendszer automatikusan levonta azt. Mehettem vissza.

Újabb egy óra sorban állás után befizettem 50 forintot (ennyi volt a mínusz, és igen, ezért kellett visszamennem, merthogy mínuszos számlát nem szüntetnek meg), de alig léptem ki, megint jött az sms, hogy jóváírták a befizetést és a jelenlegi egyenlegem 1 Ft. Visszamentem, félretoltam egy-két várakozót az ablak elől és a pultot csapkodva követeltem, hogy szüntessék már meg a kib*ott számlámat és kenjék a hajukra az egyforintot is, mert lesz*rom.

Ezek azok a napok, amikor a délelőtt baromsággal telt el, és gyorsan össze kellene dobni valamit, amitől jóllaktok a pasiddal. Például egy lebbencslevest.


Hozzávalók: lebbencstészta, kockára vágott hagyma, kockára vágott szalonna (én húsosan szeretem, császárszalonnát javaslok), csíkokra vágott répa + fehérrépa, 1 felnégyelt krumpli, só + bors, sok pirospaprika, őrölt köménymag, zöldfűszer

 

Elkészítés: Tégy be a lejátszóba egy Alvin és a Mókusok lemezt. Fogj egy a kelleténél kisebb edényt (nekem ez már ösztönösen megy), azután cseréld nagyobbra. Kezdd el pirítani a hagymát olajon, de még mielőtt üvegessé válna, dobd hozzá a szalonnát, hogy az is jól megpiruljon. Amikor még épp csak kezd terjengeni a jó sült illat, rakd bele a lebbencstésztát, ízlés szerint szórd meg egy kis sóval és borssal, borítsd le pirospaprikával és kevergetve pirítsd össze az egészet. Csak arra vigyázz, hogy a tészta ne égjen meg!

 

 

Amikor eleged lett a pirításból, dobáld bele a zöldségeket, öntsd fel vízzel és hagyd főni, amíg a répa megpuhul. A végén ízesítsd őrölt köménnyel és egy kedvedre való zöldfűszerrel. Az egész kaja hátránya csak annyi, hogy a tészta idővel felszívja a vizet, úgyhogy frissen a legjobb.

 

Lila almaszósz

Három dolog van, ami szinte mindenhez illik, vagy szinte bármit feldobhat. A hagyma, a sajt és a bor. Mint például a vörösbor az almaszószt.

Keress valami igazán pörgős zenét, például a chilei Machuca jó választásnak tűnik. Találj egy palack szép színű, száraz vörösbort! Nem kell sznobnak lenned; egy sima Cabernet Sauvignon megteszi, csak ne a Tecsó vásárlói részére készültet vegyél (lehet, hogy olcsóbb, de vacakabb is).

Lehet akár elcseszettül rossz kedved is, mert ez a táp mindenképpen fel fog vidítani.

 


Hozzávalók: vörösbor, kockára vágott alma, tejföl, liszt, csipet só, kevés cukor, fahéj, szerecsendió 

Elkészítés: Néhány percig párold az almát egy-két deci vörösborban, azután önts rá egy kis vizet (ne lepje el az almát) és egy pici csipet sóval párold újabb egy-két percig. Ennyi idő elég is kell legyen a rántáshoz: tejfölbe keverj annyi lisztet, hogy besűrűsödjön, egy csipet sót, cukrot (ne sokat, de ha édesen szereted, akkor megdobhatod), őrölt fahéjat és szerecsendiót. Ezt az egészet öntsd az almához, még mielőtt a kockára vágott gyümölcs megpuhulna, mert enyhén ropogósan jobb, mint löttyedten. Keverd össze és vedd le a tűzről. Melegen és hidegen egyformán jó.

Egy kis magyarázat: Előfordult, hogy hülyének néztek a vörösbor+almaszósz párosítása miatt, de az eredmény mindig meggyőző lett. A magyarázat nagyon egyszerű: az alma édes-savanyú ízéből általában csak az egyik oldalt szokás kihangsúlyozni, de a cukor és a száraz bor kellemes harmóniába kovácsolja ezt az ízösszetételt.


Házikenyér házilag

Tudom, hogy a házikenyér általában házilag készült kenyeret jelent, de minek nevezzem, ha ma már a boltban is kapható úgynevezett „házikenyér”, amely persze a kenyérgyárban készül. Nos, az én receptemmel nem lesz olyan felfújt vacakod, amit ha feldobsz, elviszi a szél.

Próbálkoztam vagy tízszer, mire sikerült összehozni egy jó receptet. A többség azt hiszi, kenyeret sütni borzasztóan melós dolog, de állítom, hogy ha kényelmesen készíted, akkor sem kell fél óránál többet foglalkoznod vele. Összességében kell másfél-két óra az elkészítéshez, de ennek nagy része a kelesztés és a sütés.

Javaslom, dobj be a lejátszóba valamilyen kedvenc lemezt és mire az lejár, elméletileg már csak a sütőt kell állítgatnod.

 


Hozzávalók: fél kiló liszt, 1 tojás, fél kocka élesztő, kiskanálnyi cukor, csipet só és bors, 1-1,5 deci langyos tej 

Elkészítés: A lisztet keverd össze egy tálban a sóval és a borssal. Kicsit mélyítsd ki a közepét és morzsold bele az élesztőt a mélyedésbe. Az élesztőre szórd rá a cukrot, öntsd le annyi langyos tejjel, hogy ellepje, és szórj egy kis lisztet a tejre. Amikor az élesztő felfutott, üsd rá a tojást és alaposan gyúrd össze az egészet. Ha száraz és morzsálódik a tészta, akkor öntögess hozzá langyos tejet vagy vizet kis adagokban, ha túl sáros, akkor gyúrj hozzá egy kis lisztet. Ha rugalmas, jól formázható tésztád van, keleszd kb.: 35 fokon, fél óráig (nyáron az ablakba teszem letakarva). Ha a tészta nagyon lágy, akkor könnyen szétterül, ilyenkor érdemes egy jénaiban keleszteni, vagy belegyúrni még némi lisztet. Fél óra kelesztés után újra gyúrd össze, és ne zavarjon, hogy ettől kicsit összemegy. Tedd kivajazott jénaiba vagy (ha nem túl lágy) simán csak egy sütőpapíros tepsire, keleszd újabb fél óráig, azután süsd ki 185 fokon, kb.: 45 perc alatt.

Extrák: Mindez csak az alap. Amikor még száraz a liszt, belekeverhetsz különféle fűszereket, reszelt sajtot (akár háromfélét is), reszelt gyömbért, apróra kockázott hagymát vagy fokhagymát, mindenféle magvakat, reszelt krumplit vagy más zöldségeket. A második kelesztés után, amíg bemelegedik a sütő, díszítheted magokkal vagy sütheted káposztalevélen. Ha mindig változtatsz egy kicsit az extrákon, sohasem válik unalmassá a kenyered.


Zsugger vagyok

Nem szeretek melózni a táppal, ezért leginkább gyorsan és könnyen elkészíthető ételeket főzök és sütök. A költségek alacsonyan tartása sem elhanyagolható szempont.

Nem veszem meg, amit reklámoznak, és az akciós ajánlatok ritkán keltik fel a figyelmem. A punk mozgalom „csináld magad” mentalitását annyira magamévá tettem, hogy inkább megtanultam főzni, ruhát varrni, szappanokat és krémeket készíteni. Amit lehet, megcsinálom magamnak.
Ha tehetném, magamnak termeszteném a gyógynövényeket is, de el kellett fogadnom, hogy mindenhez én sem érthetek. A cigit is magamnak sodrom, de nem termesztek dohányt, szóval ugyanez más dolgokkal is működhet így: az alapanyagokat nyilván én is megveszem.

 Zsugger vagyok, független anarchista és punkszakács.

süti beállítások módosítása